Szolgáltatásaink

 

Belsőépítész és építész kollégáinkkal, – igény szerint társművészeti alkotók (ötvös, üvegművész, textiltervező) bevonásával – vállaljuk családiházak, lakások, irodák, éttermek és más vendéglátóipari helyek, kultúrális intézmények komplett belsőépítészeti tervezését a koncepciótól a kivitelezés végéig.

A tervezési szakasz, folyamatos egyeztetéssel, a megbízóval együttműködve történik. Szükség esetén elektromos-, gépész tervező kollégákat is tudunk ajánlani, akikkel közel 15 éves munkakapcsolatban vagyunk. Kiváló asztalos kivitelezői háttérrel rendelkezünk, akik terveink alapján – sok közös referenciával-, magas színvonalon tudják megvalósítani terveinket (beépített szekrények, egyedi beépítések és bútorok) összehasonlítható, versenyképes áron. Az így kialakult tervek alapján készülnek el a kiviteli tervek, melyek már alkalmasak a kivitelezésre, a megvalósulásra. A tervezéstől a kivitelezés végéig követjük a munkák menetét. Segítünk kiválasztani a burkolatokat, szanitereket, falszíneket, világítótesteket, textileket illetve ezekre ajánlatokat is adunk.

Szükség esetén vállalunk előzetes belsőépítészeti, lakberendezési tanácsadást is.

Belsőépítészeti tervezés tartalma:

1. Szakasz: belsőépítészeti vázlatterv

a./ helyszíni szemle, adatfelvétel
b./ meglévő tervek (rajzok) pontosítása, felmérések készítése
c./ vázlattervek, egyeztetések (a vázlattervek a megrendelővel történt programegyeztetés alapján, a helyszín belső kialakítását, esetleg építészeti módosításait, fontosabb műszaki megoldásait és összefüggéseit mutatják be: alaprajzi elrendezés, bútorozási koncepciók, funkcionális térszervezés, egyedi és egyéb berendezési tárgyak kijelölése stb.)

2. Szakasz: belsőépítészeti kiviteli terv

A megbízó által jóváhagyott vázlatterv méretezett, végleges kidolgozása.
Végleges alaprajz(ok), részletrajzok készítése. Tartalmazza a világítási koncepciót, gyártmány meghatározását, festett, tapétázott felületek anyagát, az esetleg megjelenő álmennyezet(ek), tagozatok vagy világító párkányok és fali tagozatok, stukkók tervét, vizes helyiségek burkolati terveit, burkolatok/csempék kiválasztását, ajánlását, lakástextilek kiválasztását, ajánlását, egyedi falburkolatok, beépített és egyedi bútorok (pl. konyha), ajtók terveit, elektromos és gépészeti kiállások (pl. bútor világítások) konzultációs szintű egyeztetésével.

3. Szakasz: belsőépítészeti tervezői művezetés

A tervezők az építési helyszínen megjelenve ellenőrzik a terveikre vonatkozó kivitelezés menetét.
Tervezéssel, szaktanácsadással kapcsolatos kérdésével forduljon hozzánk bizalommal!

 

 

 

 

 


loading..